Négy gépjárművet érintő tömegbaleset, személyi sérüléssel.
Négy gépjárművet érintő tömegbaleset, személyi sérüléssel.
Közúti baleset. Négy gépjármű volt érintve, több személy sérült. Baleseti helyszínelés lezajlott. Baleset oka: Forgalmi okból álló kocsisorba, figyelmetlenség miatt, nagy sebességgel ,szinte fékezés nélkül ütközött a károkozó! Ügyfelünk szerencsére a sor elején volt ,így "csak a gépjármű sérült . Tegyük hozzá, hogy az autó eleje azért nincs összetörve, mivel rutinosan 1-1,5 autónyi távolságot tartott az előtte álló gépjárműtől. Amikor hallotta a fékcsikorgást már várta az ütést , nem állt a fékre csak az ütközés után , hogy óvja a saját testiépségét és az autó fékjeit és futóművét. A kárt az okozó biztosítójának a napokban bejelentjük.
Ügyfelünkkel egyeztetve a kárbejelentést megelőzően szervizbe küldtük a gépjárművet ,ahol megállapították, hogy az elsőre nem túl nagy sérülés sokkal komolyabb méretű , mivel a vonóhorog megfogta ugyan az ütközést de sérült a hátfal , vélhetően az alváznyúlvány és a hátsó futómű is. Így máris a totálkárhatárt feszegetjük!